2009. október 29., csütörtök

Fonalgrafika!



Kontárkodom kissé a fonalgrafikával. Skorpiócska-Andi segédletével. :) KÖSZI ANDI minden segítséget.


Elkészült a képeslap anyósom szülinapjára. (vasárnap megyünk le)


A rózsás minta sablon. A szöveget én kontárkodtam össze. Nekem teccik. :)

A kép kétféle zöldből és két féle pirosból van. a jobb alsó rózsa sötétebb, virágilag is levélileg is (latinka ne fordulj le a székről jó magyarságom miatt. :) a másik világosabb piros ill zöld, kivéve a szárat.

Lett kérdezve a technika. Hát én leírom, de vegyük már figyelembe, hogy ez a második fonalgrafika munkám. (az elsőt a.nemetne Adri birtokolja. )

Én sima fotokartonra dolgoztam, aminek mind akét oldala színes. 3 oldalú képeslapot szabok ki, melynek a közepére bökök. :) Szó szerint mert a művelet azzal kezdődik, hogy a kinyomtatott mintát (sablont) gémkapoccsal rögzítem a lapon. Aztán fogok egy tűt (én jó nagy fejű jó hegyes gombostűt használok), s nekiállok böködni. (andinak szupi kis sk kütyüje van e célra gyűszűbe eszkábált tű, aminek ugye jó a fogása, de nekem se gyűszűm se ügyességem, se mindenre kapható pasim) Én az Ádi pelenkázóján szoktam bökni. A szívacson. :) (gyerök még nem raklamált érte. ) Ha kiböktem jöhet a fonal. osztottszálú hímzőfonal egy szálával. sima öltésekkel. (általában a mintákon van segédlet mit hogy kell, hova böksz, mi a sorrend. Ezen a képen. a Rózsák szára és a rózsa maga amolyan "kétszálas" egy szállal van hímezve, de eőször minden páratlenon megyek végig, aztán minden pároson, így fedik egymást a szálak (persze oda-vissza mindkétszer (mintha kontúroznál)

A feliratnál én totál úgy csináltam, mint anyagon. S a pontok kis franciacsomók. Annyi a bibi, hogy itt muszály ugyanoda visszaölteni.

Belül ilyen lett:

Bocsi a kép minőségért, de éjjel lett fotózva.
A kézírás nem az erősségem, így a jó öreg wordot hívtam segítségül, a színes nyomtatómat meg egy hp nyomtatható fóliát. (egyébként élőben nagyon mutatós, de ha vakuval fotózom, akkor csillog, ha meg nem, akkor ilyen! )
A kis képecske is majdnem elkészült, csak sikeresen elkevertem egy darabka fonalat, ami még kéne. Holnap vad keresésben leszek, aztán meg előkapom a színmintámat, s próbálok legalább hasonló venust nézni, amivel a maradék pár xet megcsinálom. :(
ez a fonalgrafika egyre jobban tetszik, szerintem készülnek majd karira is lapok. meg anyák napjára majd feltétlen.!! :)
egyszerű, gyors, mutatós.

2009. október 27., kedd

Case fűszerese






Ma postára adódott case fűszerese. Elég pikk-pakk minta, csak a kontúr volt hajtépő. A végén már nagyon elegem volt. igazából azért is nem készült el vasárnap éjjel, mert 15 perccela vége előtt,aszontam, hogy na nem, még egy kontúr öltés, s a vonat elé vetem magam. :)



Így egész mutatós, de nekem a növényke elég fura...










csináltam egy csoportképet is, ketten vannak ugyanis:








Középen van egy nagy felirat, az most lemaradt. :)














Utána nekiálltam apróságok készítésének anyós szülinapjára. (kap még egy könyvet, meg valami kenceficét)

Az egyik egy rózsás képeslap lesz fonalgrafika (skorpiócska-andnak hála a mintáért, meg még a többszázért, amivel ellát. :)
A másik, egy picurka rózsás permin kit. szerintem ez 18as aidára van. két szállal, úgyhogy piszkosul fed. keretben fog mutatni igazán..
talán holnap estére el is készülnek.

2009. október 25., vasárnap

Esküvői ajándék!!! 2009.10.10






Elküldte barátnőm az albumról a képeket. Megnyugodtam, Ő sem fotóz jobban, mint én!. :) :)



Az elejéről két fotót is teszek fel. Egyik vakus (szerintem) a másik meg (szerintem) nem. Az anyag 32 countos Permin hímzővászon. Amolyan sárgás.

















A hátuljára egy idézetet hímeztem:

Elmúlt mint száz másik pillanat
mégis múlhatatlan,

mert szívek őrzik, s nem szavak!




Egy darabig elbajlódtam vele. Mire sikerült betűtípust találni. Aztán kiderült, hogy az 2 szálával hímezve baromi nagy (vagy 3/4hátulját betöltötte volna) egy szálával hímezve meg olvashatatlan votl több betű, így kicsit átalakítottam. Persze szálával van most is hímezve (a kép nem, csak a szöveg), szerintem jó lett. Legalábbis élőben mutatós, és olvasható.



A kép maga egy dim kit csak kicsit leamortizáltam. lenne rá egy szalag meg egy igazi kulcs, de úgy voltam vele, azok lejönnek . A keretet megnöveltem, mert különben kisebb lett volna, s nem ér így a széléig az albumnak.
Ez pedig egy még általam fotózott képecske kontúrok előtt így nézett ki.


Amúgy sima mezei album van bekötve. (pálmafás) eléggé átlátszott volna a hímzővásznon, így előtt öntapadós fehér matricával bevontam (ez oylan amire lehet nyomtatni címkék. csak nekem volt (van) itthon a/4es méretben is) erre ment rá a kétoldalú a4-es raganyóval a minta. Belülre pedig vékony decoupage papír ment. Előlről az egész lapot befedtem ragasztóval, a papírnál már csak csíkokat. S a közepét is kétoldalúval nyomtam vissza a helyére. Vittem másik fajtát is (férjemtől loptam, valami ipari kétoldalút) de végül ez a vékony nagyon bevállt. bivalyerősen tartotta. pedig vastag album. 8-10cm széles






Más: közben kicsit beőszültem. Végül ismét a sablonokból szedtem egyet, csináltam egy saját ötletet is, de végül sötétnek találtam, így dobtam (nem votl túl olvasható rajta az írás) . Először lilát v rózsaszínt akartam, de az meg hülyén nézett ki az őszi képem mellé. Szóval bebarnultam. :)






Sos készítem case rr-jét. Ha éjjel elkészül, akkor viktor holnap fel is adja adriéval együtt.














2009. október 22., csütörtök

Helyzetjelentés- RR






Visszanéztem a blogomat, hát hímzés már jó régen volt. Ugyebár lett volna az esküvői, aminek még mindig a képére várok, hogy fel tudjam tenni. (meg is nógatom a barátnőmet)



Két futó rr-em van (vagyis gyakorlatilag 4, mert még 2 rr-ből nem kaptam vissza a kenőmet, holott én már egyikben több mint egy éve a másikban pedig 5-6 hónapja végeztem: magazinos és a dupla a két kérdéses. tudom kik seggelnek rajta.. :( )



No, dea két futó rr. Kicsit bekavartam, mert olyan pakkot kaptam a hét elején, amiben egyszerűbb, gyorsabban elkészíthető minták lapultak, mint a már nálam lévők. Így ezeket vettem előre, hogy haladhasson az RR. Adri 13/4 nőcije már készen van. Case fűszeres kendőjéről helyzetjelentésem van... de már pár xszel előrébb járok... mind a kettőt hétfőn postázom kismollynak. Aztán valószínű rá egy héttel megy a másik pakk az elmaradt kendőkkel. Így ő is tud haladni, s én sem csúsztam vészesen... (amit most küldök hétfőn az a november 30-as pakk lenne)


Most már kezd növénykéhez hasonlítani, félállapotban még kínai írásjelre hajazott. :)

2009. október 21., szerda

Játék!!!!!- szegedilánnyal


Ismét játszunk. Ezúttal szegedilánnyal.

Érdemes bekukkantanotok Anikó blogjára, nemsokára 1 éves lesz a blogja, s ez alkalomból invitál minket játékra.... érdekelnek a részletek??? kukkants be, olvasd el a szabályokat, majd bogarászhatod az írásait, hogy növeld az esélyedet.

sok sikert...

2009. október 20., kedd

nosztalgiáztam








Tegnapi esküvői beszámolóm alkalmával újra átéltem a múlt szombati eseményeket, s akkor már előjöttek a saját esküvőnk emlékképei is. Ami, hajajaj már több mint 5 éve volt. Ezt is csak hosszas számolással, majd szájtátva vettük tudomásul júliusban, mikor azon filóztunk hányadikat is ünnepeljük. Annyira most volt. Persze Alex is már 3 lesz, aztán most született.




Amiért ez most előjött, hogy tök ilyen volt a mi esküvőnk is. (igazából Roni már mondta nekem jóval előtte, hogy a milyenket veszik alapul, az jó volt, elég volt... Nálunk is 1kor volt a ceremónia, aztán ebéd (hasonló helyen, szinte ugyanezen menüsor, de csak két emeletes tortánk volt) S mi is olyan 6körül "végeztünk". Ment haza a jónép. Mondjuk anyuék maradtak a mi házunkban, mi meg léptünk nászútra Lillafürdere, ami egy álom volt. A kastély is klassz, s ráadásul az akkor felújított lakosztályt kaptuk, két erkélyes hatalmas szobás.... pezsgővel, gyümivel... igaz csak valami 11re értünk oda. Vagy egy óra volt, mire sikerült levetkőznöm, s kitépni a hajamból az 50 db hullámcsatot ami a feltűzéseket tartotta. (na ez a rész volt a horrorr) Már tervezzük, hogy stilszerűen a 10. házassági évforulónkra oda megyünk, csak most talán kölyköstől. S ugyanezt a szobát kérem. (addig meg gyűjtük rá)




Hűűű, de rég is volt... s azóta mennyit változtunk....




Erről jut eszembe. Roni szerint az esküvő után változik meg az ember. Én azt mondtam, hogy csak a kapcsolat, meg a pasik szeretnek elkényelmesedni, de szerintem a döntő pont a gyerek megszületése. Főleg az első. Én tudom, hogy nagyon megváltoztam. Meg viktor is. Saját tapasztalat, vélemény ezzel kapcsolatban???


Az eszem megáll!!!!

de most tényleg...
Minap olvasom a bestben, hogy most ért véget egy amerikai szimpla átlagos család "pedofil-botránya", melyet néhány kádban fürdőző lánycsemetéjüket megörökítő (18 hós 2 éves meg 5 éves) fotó, egy túlbuzgó filmelőhívó, egy kontár és szintén túlbuzgó nyomozó, s a nagy amerikai káosz okozott. Merthogy anyuci meg apuci lefotózták a fürdőző csemetéket, melyet elő is hívattak volna egy akármilyen cégnél, ahol egy dolgozó feljelentette őket. .... supppp. ezekután elgondolkodtam, hogy a gépemen lévő fürdőző srácaimat megörökítő képet most gyorsan töröljem le, mert jönnek lefoglalják a gépet meg a kölköket. Jesszusz mária. Azt meg már el sem merem árulni, hogy mindig együtt fürdenek, sőt néha apjukkal néha velem. Sőt meg is szoktuk őket mosdatni....
na engem a dutyi vár, ha holnap este nem lennék, akkor lecsuktak...

az agyam eldobom.... :(

Esküvőn voltunk








Október 10-én esküvőre voltunk hivatalosak. Kedves barátném fejét kötötték be. Stilszerűen SK ajcsit kaptak. Egy fotóalbumot készítettem nekik, amit sajnos már nem volt időm fotózni indulás előtt. Meleg volt ugyanis a helyzet. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen frankón el fogok szórakozni az album "bekötésével". Hát 1.5 órám ráment, mire kiszabtam, középre ráragasztottam (ez másodszori nekifutásra sikerült, hogy úgy álljon ahogy kell), s a belsejére is leszabtam a papírt, felragasztottam, majd visszaraktam a "belét". Közben peluscsere, gyerek kiszedése a sütőből, fiókból, másik gyerekről, teák osztása... etc... ) FÉL órával indulás előtt készült el!!!! Ekkor még vasalnom kellett Viktor ingjét, hajamat megszárítani, felöltözni, ádámot átpelenkázni, hugomnak kezelési útmutatást adni (igaz ez frankón ment peluscsere meg öltözés közben) S IGEN, időben elindultunk s bőven időben oda is értünk, holott Pécsen s utána szentlőrincig az úton az egész állatfarmot bemutatta nekem viktor... volt marha, tetü, lajhár, meg a jóég tudja milyen állat nem. Meg mi a francnak mennek 40-nel. (jó ezt az 5. percben én is megúntam, s azon filóztam keresünk egy bicikliboltot, cajgával gyorsabb lenne) Szóval párom szerint a kitáblázott sebességkorlátozások csak iránymutatók. :) Ennyivel javasolják a menést, a további határok már fizetősek... :)




beszámoló: A párnak, meg a jónépnek is, hihetetlen mákja volt!!!! Főleg Roninak a mennyasszonynak, merthogy ő váll nélküli ruhában pompázott, ami egy nappal később már gázos lett volna! A lényeg, hogy azon a szombati napon (10én) százágra sütött a nap, polóban voltunk. S így nagyon jó lett minden. Másnap jött a rossz idő, ami ugye máig tart. (én pedig ezúton érdeklődnék az illetékeseknél, hogy az ŐSZ, mint évszak idén az érdeklődés hiánya miatt maradt el??? Mert valahogy nekem bundában, sálban ,sapkában baromi tél érzetem van. )




1 órakor volt a ceremónia. Nekem tetszett. Szokásos sablon szövegek, gyertyagyújtás, szülőköszöntés, igenek, puszik, pezsgő, síró örömanyák, meghatott pillantások. Szép helyen voltunk, nekem tecc... Örömködés után átfurikáztunk csajágaröcsögére kajálni. Na jó nem ez a neve, kipuskázom: Botykapeterd (Szentlőrinc - Kacsóta - Nagypeterd - Botykapeterd) Ez az a tipikus van "10 ház meg két kocsma" falu. Meg egy naggggyon szuper kis étterem. Ami nem is kicsi, sőt azt néztük, hogy a falu lakosságának a 10szeresét simán be lehetne ültetni, s akkor még csak lébecolnak... A kaja isteni volt. Degeszre zabáltuk magunkat. Husileves volt (ami annyira ízlett, hogy filóztam, hog yeszek még egy tányérral, amiről aztán lebeszéltem magam, mert akkor a másodiknak lőttek) a második vagy 6-7 féle hús volt, meg rántott gomba és rántott sajt köretnek rizs és sültkrumpli, s 4-5 féle savanyú. Én bevágtam egy töltött husit, egy rakott husit (valami sonkacsíkok voltak rárakva) egy fél cigánypecsenyét. (ez utóbbiról állapítottam meg, hogy nem igazán volt jó, kevés volt a fokhagyma, sok a só, s nagyon lepirították. szóval én jobban csinálom... naná. :)




Ezután kimenekültünk Levegőzni, dumálni pukkadni....S megnéztük az út túloldalán lévő "házat". Kastélyt, palotát??? Én át is mentem volna, de viktor szerint az ciki, így csaka 6os út másik feléről ámultunk. Valami nagy csarnok (gyárcsarnok) volt mellette, ami a kerítés folytatásából következtetve a palota tulajdonosáé lehet. Persze csajágaröcsögén más árak vannak mint itt pest agglomerációjában, a telek az cca itt 6 teleknek felelt meg (3 széles kettő hosszú) , de az fix, hogy ott fele annyi sincs egy akkora telek, mint itt felénk ezek a zsepkendők.) szóval ha eladnánk itt a házat, elköltöznénk botykapetredre, de lehet a többi peterd, vagy kacsóta, áta, etc... akkor lehetne egy 6szor ekkore telkünk, meg egy nagyobb házunk... (ami tök király, csak hát meló hiányában 1 hónap után éhenhalnánk.) Miután kiámélkodtuk magunkat(s eleget csorgattuk a nyálunk) megérkezett a sütihalom, és a torta. Ami 3 emeletes: citrom, csoki gesztenye.. fini volt, marcipán bevonattal. mi fél6kor jöttünk el, akkor már szállingózott a jónép elfele. Siattünk haza fürdetésekre... Igazán jól éreztük magunkat, s jó volt hónapok óta végre pár óra kettesben.




Az ajándékról lesz majd kép is, amint a barátnőm megtalálja a kábelt. :) :)




Addig pár kép az esküvőről...

2009. október 18., vasárnap

Ajándékot kaptam

Megérkezett a hét közepén az ajándékom manka-évitől. :) :)


Nagyon meglepődtem, amikor a borítékból egy kiscsajos skatulya esett ki, akit már ismerősként köszöntöttem, hiszen láttam Évi blogján. :) Ebbe voltak csomagolva az apróságok. :) A kis gombocskáknak még nem tudom hol lesz a helyük, egyenlőre a skatulyában pihiznek, a madárkás bobinagyűrűt viszont már befogtam az aktuális hímzésem fonalainak őrzésére. :)


egy csoportkép:


ÉVI: nagyon szépen köszönöm még egyszer. Igazán örültem neki. :)


2009. október 5., hétfő

Nyertem!!! :)

Annyira fel tudnak dobni ezek a nyeremények... előbb Adrinál lettem a szerencsés nyertes, most pedig manka is engem húzott ki. Még egy játékon indultam a kis fenyőfácskákért, de az már túlzás lett volna, ha ott is én nyerek. :) :) Asszem Fortúnával jóban vagyunk, :)

Loptam egy képet éva oldaláról, hogy mit fogok kapni....

Ezeket Éva csinálta a két kis kacsójával. (ez nem jó szó, inkább kezecskéjével, mert a volt angoltanárom Kacsó Lacibá... s hát nem csíptük egymást. ;)

Egyiket sem tudnám véghezvinni, így plussz öröm...

Kicserélődtek az ablakaink. Szombaton le tudtunk menni a mamáékhoz, így az viszonlag laza volt. A vasárnap viszont kemény, mert lent is ippeg építkeztek, ergó cseberből vederbe kerültünk volna, így maradtunk. Kiköltöztünk az udvarra, utcára, persze kint meg ment a betonkeverő, meg a papa is kint volt, ergó le sem tudtam onnan vakarni a két kölköm. Ráadásul napon meleg árnyékban megfagyás, így nonstop ment az öltözés vetkőzés... 1 után már durvult a helyzet, addigra ádi beadta a kulcsot, viszont még ment a betonkeverő, a szobák meg lerombolva... 2kor sikerült a nappalit birtokunkba venni, ahol én ledőltem a picivel,a nagy meg kint volt... fél ötkor kezdtünk neki a dzsuva eltakarításának. De még mára volt a gyerekszoba, meg a polcok visszapakolása, függönymosás-vasalás, ágynemű csere... milliónyi könyv, biszbasz.... fél 11kor fejeztem be... szóval KO... viszont a hétvégénk kiesik a melóból (pénteken utazunk pécsre szombat esküvő vasárnap vissza) így most kell könyvelnem... apjuk meg pont a héten kell hogy menjen maszek melóra, ergo 7-8 körül jön haza. :(

Az esküvő ajcsi azért halad mert muszáj neki, tegnap éjjel (reggel??) 4ig csináltam, ma sem lesz másként... holnap mutizok egy állást, nekem nagyon teccccc...

szép hetet mindenkinek