2009. július 17., péntek

Gyerekduma, csapongásaim

Azt hiszem egyikőtök előtt sem ismeretlen, mikor a 2-2.5 vagy kissé idősebb gyerek ontja magából a dumát. Nem is akárhogy. :) Alexnek voltka újabban jó szövegei (ugyebár Ádi még kicsi hozzá a maga 13 hónapjával. Momentán az enya (az lenne szerénységem)-n kívül egy szép mondatot tud mondani: ez cica. A dolog pikantériája, hogy mindenre ezt mondja, a kutyától kezdve a dinnyehéjig. Mutatóujjával lelkesen mutatva az adott dologra, ami éppen akkor az "ez cica".
Na de Alexnál jártunk.
Pár napja volt már, (csak akkor még lelkes áfa-frászban voltam, ami ma csengett le részemről) Mint említettem Ádi beteg volt. 40 fokban lázas. :( Mint utólag diagnosztizáltam (orvost nem láttunk, de mondta anyós, hogy Mária dokinénink nyaral, tehát valószínű jól van) 3 napos láza volt a drágámnak, ami láz formájában 2 napig tartott, majd 3. nap este kezdtünk foltosodni, 4. nap reggelre már a pöttyös túrórudi elbújhatott volna Ádi mellett. Kis arcán is volt, ott nem pöttyök, inkább nagyobbacska foltocskák. Alex ránéz: Anya, Ádi málnás. csak lestem: Micsoda??? Újra: Anya, Ádi tiszta málna. Meg kell mosni. :) :) (dőltem a röhögéstől) Persze mondtam neki: nem málnás, Ádika beteg. Alex: Ádi pöttyös. Modnom: igen, de majd meggyógyul, s elmúlik neki.
Este hallom meséli apjának: Az emberek pöttyösek. :) :) Szóval Ádiból divatdiktátor lett. (mellesleg mára már a vörös pöttyök is szépen eltűntek. alig 1-.1 díszeleg még)
Ma kissé összezördültünk apával. Bár talán még annak sem mondható, mert ebben a gatyaro...ó melegben még különösebb vitához sincs kedvem, pláne nem arról, hogy a kést ki használta, s mitől ragad (azt a kést, amit utálok, mert baromi vastag a pengéje, ergo én nem, a fiúk meg alapból kizárva, minek a következménye, hogy csak Viktor lehetett, de persze Ő nem... mindegy... még valamit nyavajgott nekem, mire közöltem, hogy kösz, nem kérek dinnyét, s elvonultam. aztán visszamentem, hogy segítseka fiúknak. Viktor elkezdett rám "grimaszolni", de továbbra sem hagytam magam. Erre alex megszólal: nyugi anya :) :) innentől kezdve nem tudtam sértődött lenni. :)
Ebben a melegben sajna még kevesebb türelmem van. :( Már reggel elegem van, s a fiúk meg nyűgössek, persze én is, ergo kezdek idegbeteg lenni, vagy miaszösz. Házisárkányságomat már a minap felfedeztem. átmentem sárkányba. :( A hagyományos tűzokádó fajta. S csak azt nem értem, hogy hogy lettem ilyen. Azt hiszem házsártos vén szipirtyó leszek. :( Szegény családom. Csak azt nem lelem, hogy hol mikor miért történt e nagy váltás, nemisolyanrégen még igazán életvidám, kissé hebrencs, bolondos perszóna voltam, ma meg... :( katasztrófa. Mindenben, midnenkiben a rosszat látom, mindennel bajom van.... remélem ez csak egy rövid korszak, s kinövöm.
Augusztusban próbálunk majd kicsit kikapcsolódni. tervben van egy campona tropicarium és keresztszemes kiállítás program. (ha minden jól megy krisztiékkel (a két-két gyerek hasonló korú ) Jövő szombatra egy hajós esti vacsi van tervben, ez gyerekek nélkül. (hűűűűűű, iylen sem volt még) a dolog apropója, hogy 5 éves házasok vagyunk/leszünk 24-én) Aztán filózunk egy cirkuszon. Apa nincs oda érte, ergo szerinte alex még kicsi hozzá. Én odavagyok érte, ergo szerintem alex elég nagy hozzá. :) :) (ádi meg mamázik papázik. (inkább utóbbi, a mamák elől menekül, a papák felé fut. :) Most valami jubileumi műsor van a cirkuszban aug végéig. oroszlánok, lovak, kutyusok, bohóc... (ezek szerintem tuti lekötik alexet) meg akrobaták, etc amolyan "emberes produkiók", amik talán lekötik valameddig. Aszontam, ha nem tetszik neki, vagy nem bírunk vele, akkor kijövünk, azt jónapot. Próba cseresznye. Azért kivi vagyok a véleményekre, hogy elvinnétek-e egy 2.5 évest. Imádja az állatokat, s nem a hisztis fajtából való. (apja vére, nem anyja...) Ősszel meg jön a szokásos állatkerti séta. Azt mindig szeptemberre időzítjük, vagy október elejére, amikor már nincs kánikula, éberebbek az állatok, mi sem halunk ki, s azért jobb, mint a tavaszi, mert nem vedlenek az állatok. :)
Megint más. Most csapongok, mint a pillangó....
Barátosném babát vár. Most olyan 10-11 hetes környékén van, tehát lassan publikussá válhat a dolog (bár ő már midnenkinek elújságolta szerintem . :) ) Komolyan mondom jobban izgulok, mint amikor én vártam alexet-ádit. S irigykedek is kicsit. :) No gyereket nem szeretnék többet, de imádtam terhes lenni.Főleg az elsőnél. Ott még volt időm magamra magunkra, s aug 15-től dec 10ig otthon lóbáztama lábam. Nyaraltam. :) főztem, elláttam a háztartás, (ami egy szoba, meg a járulékos dógai, "nagy menet" volt. :) ) és hímtem, hímeztem olvastam, aludtam, filmet néztem. totál hawaii. Egyébként pont a minap filóztam, hogy eléggé el van szúrva ez a dolog. Az első 2.5-3 hónapban nem látszik semmi a pociból (vagy csak az látja, aki ismer.) viszont akkor vagy rosszul pölö buszon. De mivel nem látszik, így a kutya nem adja át a helyét egy fiatal egészséges nőnek. csak mikor már ráájulsz. :) aztán meg látszik a poci, ugrál mindenki, mint a nikkelbolha, de akkor meg már simán tudsz állni, meg néha jó is. Na mindegy, ez az a adolog ami engem többet nem fog érinteni.... :)
Továbbra is olvasok: most éppen a lawrence új könyvét a 9 csontfarkast. Hozta a pali a formáját, nehéz letenni. :) S nagyon izgatja a fantáziám a twilight sorozat. Annyi blogban olvastam már róla. Meg is veszem a könyveket, apánkat meg ráfektettem a film témára. (aszonta tuti kiírta dvd-re, s eltette a "majdmegnézzük, ha a fiúk nagyobbak lesznek" filmek közé. :) Merthogy most barney-t nézünk, meg thomast, meg tork a kismanót, meg mittomén esténként pölö a klónok háborúja rajz (animációs??) sorozatot falja a nagyobbikom. :)
na elég belőlem. :)

4 megjegyzés:

latinka írta...

Ne aggódj,Judit,ez átmeneti állapot,nálam legalábbis az. Tetézve némi mizantrópiával időnként,akkor jobb,ha nem kerül elém senki...

N. Adri írta...

Judit, a házisárkányos résznél olyan érzésem volt, mintha magamról olvasnék. :-)
Szóval nyugodj meg, nem te vagy az egyetlen, aki "átváltozik" néha. :-)
A gyerkőcök nagyon aranyosak, Bence is szokott bennünket "nyugtatni". :-)

Kriszti írta...

Remélem, tényleg sikerül összefutni a Camponába. Max. elmegyünk mi is ősszel az állatkertbe. :) Én a cikuszt nem vállalnám be, Dorka is imádja az állatokat, de ő a "hisztis sajtkukac" tipusba sorolandó. A házisárkány jelek nálam is néha előtörnek. Szerintem a 2,5- 3 év otthonlét bárkiből előhozná.
Thomast nem szereti Dorka, de a Barney, a Lazy town, Zigby mey nálunk is. :)
Én is olvastam az első két kötetet a Twilight sorozatból, szerintem is jó! A filmet még nem láttam, de már megvan...

judit.6 írta...

Úgy néz ki tényleg átmeneti. Tegnap ugye volt az a "nagy" vihar, aminek én örültem mint majom a farkának, (talán én vagyok az országban az egyetlen. :) ) szóval a szél elvitte a hisztiségemet is magával. (márcsak ezért is megérte kimenni a szélbe) szóval ma már senkit nem akartam megfojtani egy kanál vízbe, ami azért jelentős javulás. :)
kriszti: majd mindent lefixálunk.
A lazy town és a zigby nekem ismeretlen. Nálunk most egyfolytában hol a jimjam megy hol a minimax. (régen a bebe tv ment, de azt hálisten kinőtte. :)