2009. november 13., péntek

Megbántam

vannak olyan napok amikor az ember azt is megbánja, hogy megszületett. Hát ma délutántól én is ilyen állapotban vagyok. Ha a megszületésemet nem is, de a honlapon lévő játékot MOST bánom. Mert olyan nem létezik, hogy mindenkinek minden megfeleljen, én hülye meg mindenkinek meg szeretnék felelni. Ráadás hibám, hogy ha valamit leírok azt gondolom a másik is úgy fogja olvasni, ahogy én leírtam. Aztán jön 90 aki úgy olvassa, s jön 10 aki meg kiforgatja. Persze ilyenkor lehet elgondolkodni, hogy mit feltételezünk a másikról, vagy hogy mi ezt milyen helyzetben hogyan írhattuk volna. S ugye a régi nagy bölcsesség: utólag mindenki baromi okos. ja-ja én is.
Van amiben hibáztam. Jujjj, szoktam, nem is ritkán. A végén kiderül hogy mégiscsak ember vagyok. (csak félig terminátor. :) na ezt a "viccemet" páran értik páran nem, de odase neki) Hibáztam, bocsánatot kérek, javítom a hibát. Megtörtént. Szánom-bánom miegymás, még akkor is ha 90 nem vette hibának csak 10. (miért kell nekem annak a 10nek megfelelni?? ez is az én hülyeségem) Meg az is, hogy tudom olyan is olvassa ezt aki a 10-ben van. :) :) :) De leírom, mert el lett rontva az egész estém, mert az egész éjjszakám, amit most meló hijján (jah ilyen is egy évben két nap van) az egyik rr-re akartam fordítani ezzel ment el. Mert úgy érzem azért én is kaptam sértést dögivel. S mert én tudok bocsánatot kérni (megjegyzem élőben piszok nehezen, szinte leharapom a nyelvem), de aki engem bánott meg, az nem. Mert én nézzek magamba, de ha mástól kérem ugyanezt, oh az luxus. Én magamba néztem, tudom mit rontottam el, más ezt miért nem tudja megtenni??? Persze nehéz, baromi nehéz. De néhanapján célszerű, mert ahogy én nem vagyok tökéletes, (sőt határozottan a tökéletlenek közé tartozom) úgy más sem az.

Jah, nyűgös vagyok. Igen, beszakad a fejem, s azt írom amit gondolok, nem amit más olvasni akar. Ez van. Ilyenkor szokott laposkúszni körülöttem mindenki, szerncsére most alvás van. (he-he, zsuzsa meg elkúszott lapost már korábban, mikor őt kezdtem szekírozni. :) jah, mert az is a hibám hogy ilyenkor a fakilincsbe is belekötök, hogy miért úgy áll ahogy. :) (tudjátok mi a jó tulajdonságom??? hogy tudom a hibáimat. azért az sem rossz. :) igen: a hülye stílusom is bele tartozik, meg az élőben "gyilkos poénjaim".

.....Mert csak nem zajlott le még a játék vége is normálisan. Mert mindig van aki megsértődik. Mert megbeszéltük, de valahogy én jöttem le hülyének. Mert az ember eljut addig a pontig, hogy na itt telt be a pohár. Hát nálam ma ki is csordult. Áh, önmagában nem akadnék ki, csak az elmúlt napok eseményeire ez még rájött. Az utolsó csepp a pohárban. Ami nem csepp volt, hanem vagy 5 korty, de ez már részletkérdés.

ma este ott tarottam, hogy na akkor eladom a boltot. Mert csak a nyűg van vele. Mert benne van közel 2milkóm, s mert úgymond nyereség még nincs. Az egy dolog hogy szeretem, s hiányozna, meg ennek köszönhetek egy csomó kedves ismerőst. Ma ez sem rúgott labdába. Olyan ideg voltam, hogy ezek apróságok voltak. Aztán nem szóltam senkinek hogy eladom, mert van egy futó projectünk. Csak ezért. Most már tudom, hogy utólag hajaj, de bánnám.. Mert hiányozna, az összes nyűgjével együtt. Mert szeretem csinálni. Mégha néha baromi nehéz is. Mert hiába lenne időm aludni 5 óránál többet, üres lennék nélküle. nem is a bolt nélkül, hanem a lányok, asszonyok nélkül, akiket előtte nem ismertem, de ezáltal mára sokkal baráti kapcsolat lépett fel. Még ha csak virtuális is. (bár van akivel személyes)

Most azt mondom, hogy soha többet. Aztán biztos alszok rá párat, a sok gond eltörpül, s eljönnek a jók.... úgyhogy talán a bolt marad, s talán lesz tavaszi kiállítás is. De most minden csak talán.

Oh, fogok még kapni hideget-meleget. A stílusomat is valszeg sokan nem bírják elviselni. De ma úgy döntöttem, hogy mindenkinek nem felelhetek meg. Hiába is akarok. A szándék megvan. Valahogy még mindig nem érzem magam rossz embernek. Csak egy szerencsétlen baleknak, aki bármihez nyúl, abból jól nem jöhet ki. S most IGEN pesszimista vagyok. Tudom, de ma hadd legyek az. Főleg itt, a saját naplómban. Majd honap nem leszek pesszimista, de az még oly messze van.

Azért történnek ám jó dolgok is. Még ma is. S azért látom is, csak most nem akarom látni. Majd holnap, kevésbé fejfájósan, kevésbé hülyén és pesszimistán. :)

S ma akartam bejegyzést írni csak nem ilyet. Hanem JÓT. de most ez jutott.
A fejfájás meg a remegés az még nem halálközeli állapot ugye?? ha nem, akkor holnap még jövök, csak előbb éjjelre újrainstallálom magam. Összeomlott a rendszerem. (pedig nem is win alatt futok) egyébként ennek a sztorinak is van jó oldala...
1. fáj a fejem, ami nem rossz, mert legalább arról tudom, hogy még megvan.

2. sikerült kimosni régóta porosodó könnycsatornáimat.

3. a végére tök jól eldumáltunk Anikóval. Mert bármennyire is úgy tűnik nem haragszom én rá, sőt megértem őt. S mégicsak száz éve ismerjük egymást. Mégha csak felszínessen is... csak nick-ként. Bár arra emlékezett hogy utoljára mikor talizunk Alexszel voltam terhes. Ergo jó 3 éve.... :) Elnosztalgiáztunk. :)


Hogy kire haragszok?? Hát magamra. :) Mert minden xaron fel tudom húzni magam. Na jó, azért két dologgal megbántottál ám: tudod- az e-mailcímes dolog, meg a posta-talis dolog. Én jószándékúan vagyok ilyen lökött. (abnormális?? )

2009. november 11., szerda

könyvjelzős játék

A honlapunkon tegnap lezárult a játék. A könyvjelzők továbbra is fent víritanak, nem kaptam le sehonnan semmit, csak a főoldalról a linket. itt éritek el őket továbbra is.
www.xszemesbolt.hu/galeria/386

persze szavazni már nem érdemes! :)

A nyertesek névsora a főoldalunkon.
www.xszemesbolt.hu

jah, s ez az 51. bejegyzésem... :)

2009. november 10., kedd

Freestyle rr 2009

Nyáron indult útjára a freestyle rr. Már mutattam belőle képeket. zselyke, adri nőcii) most case virágját készítettem el. S közben már csinálgatom a fűszerest. Sajna csúszok vele, mert ez lenne az októberi, csak én előbb csináltam meg a nov 30-ast mindkét rrben.


no a képecske

Éjjel (hajnali??) fél 5kor képeltem, bocsi a minőségért. Félkómában erre futotta.

Egyébként szép lett, de a sárga 28-as hímzővászonra elég gáz volt éjjel sárgával hímezni. :(

Más: úgy néz ki a futárszolgálatos tortúra lezárul. Elvileg (a gls tájékoztatása szerint) holnap megkapjuk az uv összeget a bankba. hurrrá.... alig 2.5 hét alatt ideért a pénzecske is.

Lezártam a könyvjelzős szavazást. Ankaaa nyert 18 szavazattal. A mi döntésünk alapján a 2. hely a 33. képé ez Márton Ildikó hímzése. A sorsolásokat még nem csináltam meg.... mert ugye a többi díj sorsolásos...

díj


Én is kaptam díjat... picurka -Móniról derült ki hogy szereti a blogomat. ja-ja, én is csak lesek, hogy mit szeret rajta, de hát ízlések és pofonok. :) Egyébként én is szeretem az övét! A könyveset is, meg a kreatívat is. :) De hát neki nem adhatom, s ahogy elnéztem a fél ismerettségi köröm megkapta... azért pár nevet adnék, de mérget vehet rá mindenki, hogy akiét rendszeresen nézegetem, azt szeretem is. :) Jól elcsorgatom a nyálam mindenhol. : )

No a nevek, csak úgy találomra akiről nem láttam, hogy kapott volna, meg aki első hasraütésre eszembe jut... :)
de még sorolhatnám... :)

2009. november 5., csütörtök

Semmi sem az aminek látszik???

Imént jártam az xszemesen, ahol egy levélke várt. Megszeppent sorok, tudom, hogy nem illik más privát levelét közzé tenni, de mivel ez magyarázatot ad mindenre, így megteszem.

"Szia!
Most nézem a honlapon a könyvjezős galériát, és döbbentem látom, hogy mi van ott.. Páromnak meséltem a játékról, sőt, őt kértem meg hogy szavazzon, mert én nem tudtam dönteni, annyi szép alkotás érkezett. Erre ő meg nekem akart meglepit vagy nemtudom, de nagyon elszaladt vele a ló. Kérlek, hogy az enyémre érkezett szavazatokat ne vedd figyelembe, vagy vedd is le a képpel együtt.. Nagyon sajnálom, nem akartam bekavarni Pedig kíváncsi lettem volna, hogy mennyit szavazatot kapok, de így sose tudom meg. Vagy te látod, hogy milyen címről jött a szavazat?Mégegyszer rettentően sajnálom a dolgot. "

Biztos vagyok benne, hogy nem olvasta amit írtam, s nem tudta mi folyik. Abban is biztos vagyok, hogy őszintén írta amit írt. S nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy bebizonyosodott, hogy nem arra érdemtelen embert kedveltem meg. repes a szívem. :) (most megadtam a blogom elérését neki, én ugyanis szintén nem tudom az övét. pedig jártam már nála esküszöm. :)
Válaszlevélben megkérdeztem, hogy leszedjem-e a képet, ha azt mondja igen, akkor csendesen minden cécó nélkül fog eltűnni a képecske... ekkor már csak egy kép fog "túl jól állni", hogy azzal mi legyen a gazdájára bízom. Töredelmesen bevallom nekem nem ez a két kép a favorit. Sőt, több könyvjelző is sokkal jobban tetszik.
Szóval talán a verseny még koránt sem dölt el....

2009. november 4., szerda

sok-sok minden...


Előszöris miylen klassz kis hímzősrészt kaptam. Mit szóltok??? Jó is lenne. engima oldalán láttam a tesztet, gyorsan megnéztem én mit kapok. :) Bár az érdekes, hogy színnek a barackot meg a kéket jelöltem. Egyiket sem igazán látom, de sebaj.
Na, hát kábé ennyi volt mostanra a szép, jó és kellemes.
Tegnapi napom megint szépen telt. A szépen jó nagy idézőjelekben. :(
22-én elküldtem egy nagyon neves futárszolgálattal egy utánvételes csomagot "csajágaröcsögére" . Amit 26-án ki is szállítottak, gondoltam 2-3 nap s megjön a pénz a bankszámlánkra. Nem jött, vártam vártam, mint a jógyerek, mert hát 54000 ft-ról van szó, tegnap megúntam a várást, mondván már 8 napja kiment a csomag, most már azért..... írtam egy e-mailt a futárcégnek, szépen kedvesen, hogy mikor szándékoznak utalni, csak mert nekünk is kéne... mire jött a válaszlevél, hogy jah, hát a csomag, az ő rendszerükben sima csomagként van feltűntetve, s hogy tuti uv-vel adtuk-e fel. Visszaírtam szép kedvesen, hogy jajám, sőt csatoltam is a papírkát. Menjek pestre a csomagpontba reklamálni, mert ők cseszhették el. Sebaj, úgyis megyünk pestre angolra alexszel, majd kicsit továbbmegyünk. Este fél 6... áh, ők tuti jól csinálták, más rontotta el. Mondom oké, nekem 8 intézzék el maguk között. (csak az utánvétel beszedés díja, meg hogy átutalják a mi számlánkra 1000.- amit a csomag díján felül kell fizetni, ezek után kérdem, hogy MIRE??? ) Ma a csomagpont is jelzett, meg a gls is, hogy beszéljek már az átvevő céggel, s akkor a futár kimerészkedik beszedni a pénzt. Aha, csakhogy ez egy marhanagy cég, ahol a bal kéz nem tudja mit csinál a jobb. Ergo én elérek egy irodában ücsörgő hölgyikét, aki rendelt, egy lenti pasi vette át, a számla meg már 2val arébb van, az áru meg már anyámtyúkjában. Hát én szóltam, hog yholnap mennek, innentől az ő dolguk... (csak a futár srácot sajnálom, mert most ez neki lesz ciki ott bizonygatni, hogy neki akkro is kell a lóvé... csak mert az irodában csücsülők elcseszték...)
Más... a boltocskánkban csináltunk egy könyvjelzős pályázatot-kiállítást. http://xszemesbolt.hu/galeria/386
Az ötlet jónak tűnt. próbáltunk valami újat adni a keresztszemezés szerelmeseinek. Mi csak virtuálisan tudunk, így jött össze ez a kis kiállítás, amit jövő tavasszal egy nagyobb is fog követni. Kaptuk szép számban a könyvjelzőket, s mellé sokszor a kedves szavakat, s örülök, hogy ez által is sok kedves embert ismertem meg, sok új szépséget láttam, új blogokra jutottam el, s kiámultam magam a meseszép végső formába öntésen (varráson). Nagyon örülök, hogy nem csak az xszemes részre fektették sokan a hangsúlyt, de a varrásra sem sajnálták az időt energiát. többen a fotót is mesterművé tették. Tudom, hogy sokan végig is nézték a képeket, voltak mintacserék is a közvetítésemmel. Mindenki jószívvel vette az érdeklődést, küldte a mintát, tanácsot. (én meg továbbadtam. :) Pörögnek is a szavazatok, de biztos jobban pörögne, ha két kép nem ugrott volna meg ennyire, ennyire behozhatatlanul. Ami miatt sajog a szívem, hogy a mi szép elgondolásunkat beárnyékolja az emberi kapzsiság. Ez már nem az xszemezésről szól, nem arról, hogy lássunk, ámuljunk, tanuljunk, hanem arról, hogy néhány nyamvadt (párezer forintos) vasdarabot magunknak mondhassanak. BÁRMI ÁRON. Én többet látok mint ti, hiszen belátok a rendszerbe, s tudom, hogy nem egészen tisztességes ami zajlik, nem csalás, bár.... Itt most egy emberről van szó, nem mind a kettőről. Ami miatt még jobban fáj a szívem, hogy olyan emberben csalódtam kicsit, akit eddig nagyon kedveltem... Bevallom tegnap délelőtt (így a futárszolgálat körüli hercehurca kellős közepén) úgy voltam vele, hogy a fene egye meg az egészet, azért ölök bele egy csomó pénzt és energiát, hogy csak idegeskedést, keserűséget kapjak viszonzásul??? (csak mert senki se gondolja, hogy ez eg yingyenes kis kaland volt. Honlapfejlesztés volt miatta több mint 30 rongyért, s a felajánlott nyeremények sem kis értékűek, még a kiküldött minták sem) De ez mind elenyésző ahhoz képest, hogy hány és hány órám ment el, mire minden működött, teszteltem, válaszoltam, mintákat küldtem, pakoltam... hosszú-hosszú órák, amiket szívesen, szívből fordítottam a dologra, s amit két pillanat alatt bántam meg.... Aztán délutánra megnyugodtam, leszűrtem a tanulságot, s elővettem a kellemes dolgokat, a pozítív visszajelzéseket, a kedves szavakat, embereket, a szép képeket.... azért a szívem picit még sajog......
Eszembe jutott az is, hogy még tavasszal-nyár elején beszéltem Mikivel ( ő az éva kézimunka feje), hogy lesz-e kiállítás a camponában. Akkor még nem volt benne biztos, pont azért mert valahogy őket meg leginkább a negatív kritika találja meg, pozítivat alig kap. Volt a honlapjukon régebben fórum is, aztán egyik "kedves vásárló (már ha az) " még kedvesebb hozzászólása után egy határozott kézmozdulattal törölte. megértem. Az ember adni akar, mert senki ne higgye azt hogy ez megéri, s mit kap helyette.... bosszúságot. Aztán végül mégis lett kiállítás. (én is nógattam mikit rendesen érte. :) Mert kell, mert egy-két ember miatt nem lehet megszüntetni egy szép kezdeményezést, még akkor sem, ha egy rakás pénzük megy el rá. (mert az ő bulijuk meg aztán százezreket vonz költségként) Kiállítás után beszéltem vele pár héttel, akkor azt mondta soha többé.... de szerintem nyáron megint mehetünk a camponába csorgatni a nyálunkat. Ezt csak azért írtam le, hogy nem csak én látom így.....
Azért márciusban-áprilisban csakazértis lesz egy nagyobb virtuális kiállítás, másképp, máshogy... bár sajnos azt nem tudom elérni, hogy tényleg az legyen, hogy megnézik a képeket, s szavaznak a szívük szerint. Jönnek a fals címek, a rahedli barát, aki azt sem tudja mi fán terem az X.... s én a végén törölhetek ki 120 db fals címet, a zoltán erikától a damu rolandon át, rákócziig.....
de hiszem, hogy megéri.... ugye????
pux

2009. november 3., kedd

Játék Dorkánál



Dorka játékot hírdetett. Én gyorsan jelentkeztem is, mert varrni, na azt aztán nem tok. Kicsit sem. Na jó egészen pindurit. (egy gatyát felvarrok, azt kb ki is fújt . )

A szokásos: linkeld be a játékát, hagyj kommentet, s egy kis plussz. Áruld el melyik a kedvenc munkája. Én árultam, kommoltam, linkeltem. :) már csak nyerni kéne. :)