Hófelhő

Köd szitál és hull a hó.

Beterít, mint puha pihe takaró.

A hókotró pöfög, morog:

-Úttesten havat nem hagyok! Autók alá nem kell hó!

Csúszós fehér takaró.

A járdán is araszolva lépkednek az emberek.

Szép is a hó, ám de csúszós,

haladni így nem lehet!

Hófelhőcske szomorkodik:

- Engem senki nem szeret?

Nem hiányoztam senkinek?

Jobb lesz tán ha elmegyek.

Ejnye-bejnye pufók felhő!

Nézz csak kicsit jobban szét!

Nem láttad még a gyerekek nevető, boldog szemét?

Suhanj csak a domboldalra,

hallgasd vidám kacajuk!

A kis felhő odasurran, és a képe felderül.

Jaj de jó, hogy vártatok rám!

Nem vagyok már egyedül.

S pufók felhő megnyugodva

nézi a víg szánkózókat,

puha hóban hancúrozó piros arcú kis lurkókat.