2009. december 6., vasárnap

Mikulás-ünnepség




Tegnap két kispockommal Mikulás-lesen voltunk. Itt Pécelen a védőnők (baba-mama klub) szervezésében az iskolások fellépésével, s persze az elmaradhatatlan "öreg" télepóval (volt vagy 35 éves) minden évben tartanak Mikulás ünnepséget. Jelképes összeg befizetésével a még nem óvodába járó gyerekek vehetnek részt rajta. Szigorúan előre kell jelentkezni, s 200.-/kopf. Szóval tényleg csak a csokikra. (de kapnak még szoponzori ajándékokat, meg 1-1 játékot tavaly labda volt, idén kisautó) Mi idén már 3.szor voltunk Alexszel (ádival 2.szor) Igazából a nagyobbikom élvezte nagyon. A műsort ugyan a végefelé már baromira unta, de szerencsére még igy is aranyosan elücsörgött a helyén csunyán nézve a beszélgető nénikre, hogy miért dumálnak a műsor közepén. :) (erre csak magamban jegyeztem meg, hogy a 3 éves gyerek jobban tudja az illemet, mint a 30éves Hangosan beszélgető nőcik) Jó a végére már mi is untuk, de csendben untuk, nem hangosan röhögcsélve. ) Volt ugyebár ajándékosztás is, ami itt úgy zajlik, hogy a mikulás megy körbe. Ekkor már látszott egyik kölköm sem ilyed meg tőle. Ádit csak a csomag tartalma izgatta, de alex igazán szépen elbeszélgetett a Miki bácsival. :) Miután körbeértek előre lehetett menni fényképezkedni vele. Én ugyan nem vittem fotómasinát, mert sejtésem volt, hogy egyedül két kismókussal nem nagyon lesz időm képelni, de azért kérdeztem Alexet előre megy-e a Télapóhoz, bele ül-e az ölébe? De mi Ádival nem megyünk. (közép tájékon ültünk) Alex rávágta hogy naná, s már spurizott is előre, át mindenkin (vagyis alatt. :) Szépen előretolakodott (ugyan utánakiabáltam, hogy ne tolakodjon, de ez cseppet sem izgatta) beült a Télapó ölébe, szépen eldiskuráltak, majd visszacaplatott hozzám. Szóval nem egy elveszett gyerek. S azzal jött vissza: Azt mondta a Télapó, hogy még találkozunk. :) Nagyon büszke voltam rá, hogy milyen kis bátor.


Nekünk is van adventi naptárunk. A tavalyit raktam fel, mindenféle változtatás nélkül. Majd a dekorgumi télapót akarom lecserélni egy hímzettre, de ez egyenlőre távoli terv. Addig jó ez. Persze a napi csokiadag ebben szokott leledzeni. Ebéd után egy-egy kis csoki, szaloncukor valami... persze tegnap megkaptuk az első télapós pakkot, ma jött a többi a rokonoktól. Este 8kor gyerekem sírt, hogy ő csokit akar. Hurrá, két nap alatt ide jutottunk. :( Holott alapban szigorúan veszem az alkalmankénti csokievést. Nincs is itthon soha. Keksz, ropi, kuki, gyümölcs, amit engedek. Most meg tele a ház télapóval. Rá is kapott rendesen. Persze este már nem kapott, holott vagy egy órát cirkuszolt. :( Ja és valahogy nem hat (hatott) a jó legyél, mert nem hoz csokit a télapó... bárgyú szöveg. Tojik rá. A szokásos itt be ott ki... :(
Csináltam egy munkáim galériát Jobb felül, talán valakinek már feltűnt. Ezzel kapcsolatban a jövő héten majd írok egy bejegyzést is. Mert pölö köztük van életem első keresztszemes munkája is. ;) De most meló. (mert 5-én egyesek már áfát kérnek. a fene a jódógukba) meg küldöm a törzsvásárlóknak a havi mintákat. Nem az én stílusom, de azért jópofa. ;)

Nincsenek megjegyzések: